Hírek
2018. Március 29. 10:44, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Változik a vonatok menetrendje húsvétkor
Változik a vonatok menetrendje a húsvéti hosszú hétvégén. Március 29-én a pénteki, 31-én és április elsején az ünnepnapi, 2-án a vasárnapi, 3-án pedig a szokásos munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok
- tájékoztatta a MÁV csütörtökön az MTI-t. A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a társaság arra kéri az utasokat, hogy váltsanak - a vonatokon akár mobiltelefonon is bemutatható - 10 százalékos kedvezményű e-vonatjegyet - áll a közleményben.
Az automatánál vásárolt jegyeknél 5, a menetrendi keresőben @ jellel jelölt, csúcsidőn kívüli vonatokra legalább száz kilométer távolságra váltott e-vonatjegyekre pedig 20 százalékos kedvezményt kapnak az utasok - tették hozzá.
Kitértek arra is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) döntése nyomán március 30-ától nő azoknak a csúcsidőn kívül közlekedő vonatoknak a száma, amelyekre olcsóbb e-vonatjegyet lehet váltani. A húsvéti hosszú hétvégétől így megkétszereződik, naponta csaknem százötvenre nő a kedvezménnyel igénybe vehető, úgynevezett peremidős járatok száma.
A gyermekek, a kis- és nagycsaládok, a tanulók, a diák- és felnőttcsoportok, a nyugdíjasok is élhetnek a szokásos kedvezményekkel. A 26 éven aluliak 33 százalékos kedvezménye március 29-én, csütörtökön 10 órától április 2., hétfő éjfélig vehető igénybe - közölték.
Tavaly a húsvéti ünnepi forgalom ideje alatt 452 ezren váltottak jegyet, ami egy szokásos hétvégéhez képest hat százalékkal több utazást jelent.
Idén a tavaszi szünet március 29-én kezdődik, ezért csütörtökön is csúcsforgalom várható a pályaudvarokon. A tavaszi szünet utolsó napján, 3-án is nagy utasforgalomra számít a vasúttársaság: akkor a helybiztosítással közlekedő vonatok átlagos kihasználtsága még a húsvét hétfőinél is magasabb lehet - írták.
Bővebb tájékoztatás a MÁV-csoport honlapján (www.mavcsoport.hu) érhető el, de hívható a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálata +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívható a +36 (30) 499 4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499 4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499 4999-es szám.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
