Hírek
2021. November 26. 11:58, péntek |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Újabb büntetőfékezőt vett fel egy autós kamerája
Közúti veszélyeztetés bűntette miatt folytattak eljárást és kezdeményezték a sofőr vezetői engedélyének visszavonását a Bács-Kiskun megyei rendőrök.
A „Bp-i autósok közössége” nevű oldalon tettek közzé egy videót idén január 12-én, amelyen az látszódik, hogy szabálytalanul közlekedik egy személyautó az M5-ös autópályán. A történteket egy menetrögzítő kamera örökítette meg. A felvételen látható, hogy egy teherkocsi több kamion előzésébe kezdett, amit a mögötte haladó személyautó nem nézett jó szemmel. Ezért amikor a teherautó befejezte a manővert, az őt követő jármű – irányjelzés és megfelelő oldaltávolság tartása nélkül – elé vágott, majd indokolatlan fékezésbe kezdett – közölte a rendőrség oldalán.
Az internetre kikerült videó a rendőrséghez is eljutott, ezért eljárást indítottak közúti veszélyeztetés miatt ismeretlen személlyel szemben. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési szakemberei a térfigyelő kamerák felvételeit is elemezték, majd beazonosították a bűncselekmény elkövetőjét. A 32 éves kecskeméti férfit gyanúsítottként hallgatták ki, valamint kezdeményezték a gépjárművezetői engedélyének visszavonását.
Az ügy vizsgálatát befejezték a rendőrök, és az iratokat megküldték az illetékes ügyészség részére.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 13:00, csütörtök | Belföld
MVM: az érkező földgázszámlákban a rezsistop-kedvezményről is kapnak tájékoztatást az ügyfelek
2026. Február 26. 12:00, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter német beavatkozási kísérletekről beszélt a magyar választásokba
2026. Február 26. 09:00, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését
Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését - erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.
2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.
