Hírek
2017. Február 07. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Tizenegy év fegyházat kapott egy szökésben lévő ékszerrabló
Tizenegy év fegyházra ítélt a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn egy szökésben lévő férfit, aki társával 2010-ben kirabolt egy ékszerboltot Vácon - közölte a bíróság az MTI-vel.
A közlemény szerint a két elkövető 2010. november 20-án bement egy váci ékszerüzletbe, amelynek a bejárati ajtaját már éppen bezárni készültek. Az egyik alkalmazott a pult mögé ment, hogy kiszolgálja az érkezőket, a másik közben bezárta az üzletet, a kulcsot a zárban hagyta, majd visszatért a pultba és megállt a kassza mellett.
Az ékszerek nézegetése közben a vádlott társa az övtáskájából elővette gáz-riasztópisztolyát, amelyet az egyik sértett melléhez nyomott. A vádlott egy lőfegyverutánzatnak látszó tárgyat tartott a másik sértettre, majd megütötte vele és a pulton átugorva a földre lökte. Ezután csaknem negyvenmillió forint értékben 260 arany ékszert tulajdonítottak el a boltból.
Az aranytárgyak nem kerültek elő, értékük nem térült meg.
A vádlott 2014. december 12. óta előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetben volt, ahonnan megszökött, azóta ismeretlen helyen tartózkodik - írta a bíróság.
A Budapest Környéki Törvényszék a vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért távollétében kihirdetett ítéletében - mint különös visszaesőt - 11 év fegyházbüntetésre és csaknem húszmillió forintos vagyonelkobzásra ítélte.
Az ítélet nem jogerős, a döntés ellen az ügyész súlyosításért, a védő felmentésért fellebbezett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció - jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
2026. Július 26. 09:34, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: a Fidesz ellenállási politikát hirdet a Tisza által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben
2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél
Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld
Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében
Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.
