Hírek
2025. November 01. 08:55, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: sikeresen zárult az Adaptive Hussars 2025 országvédelmi gyakorlat
Sikeresen zárult a rendszerváltás óta szervezett legnagyobb katonai gyakorlat, az Adaptive Hussars 2025 - jelentette be a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten, a gyakorlat zárórendezvényén.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, a gyakorlat megszervezése történelmi lépés volt, hiszen az elmúlt 30 évben sem mód, sem eszköz, sem képesség, sem szándék nem volt ilyen összetett gyakorlat végrehajtására, amelyben a hadsereg összes alakulata és fegyverneme, valamint az államigazgatás szinte összes szervezete részt vett.
Az Adaptive Hussars NATO-keretek között zajlott, hiszen Magyarország biztonságának a garanciája az erős és jól felkészült haderő mellett a NATO védelmi erejének megjelenése, ezért fontos, hogy békeidőben is gyakoroljuk az együttműködést - jelentette ki a miniszter.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta,
a gyakorlat célja volt, hogy a 2015-2016-ban megkezdett haderőfejlesztést "visszaellenőrizzék", valamint, hogy teszteljék a védelemipar kapacitásait és az azzal való együttműködést.
Ugyanakkor a gyakorlatban a legfontosabb a magyar katona, az ember volt, aki tervezett, irányított, végrehajtott, tanúságot adott a tudásáról, felismerte a hibáit, és sikeresen vizsgázott - tette hozzá.
A miniszter rámutatott, hogy az elmúlt másfél évtized arról szólt, miképp válhat az ország erősebbé gazdaságilag, nemzetközileg, társadalmilag, és ennek fontos része a "békéhez erőt nyújtó szegmens", a honvédség is.
Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a honvédségben szinte forradalmi újítás zajlik napjainkban, de nem elég az új hadeszközöket birtokba venni, "haderőt is kell hozzá gyúrni".
A másfél hónapos gyakorlat során katonai célú szállításokat 48 ezer kilométer hosszan teljesített a honvédség, a helikopterek 563 órát töltöttek a levegőben és 112 ezer kilométert tettek meg, naponta 7-15 ezer katona logisztikájára volt szükség, és összesen mintegy 900 ezer adag ételt kellett elkészíteni a résztvevőknek
- ismertette.
A gyakorlat lezárása után következik a tapasztaltak feldolgozása és kiértékelése, ami legalább annyira fontos, mint a gyakorlat végrehajtása, amely megmutatta azt is, hogy még mekkora út áll előttük: szükség van az eszközpark, az infrastruktúra és a tudás további bővítésére, valamint a honvédség és a minisztérium, illetve az államigazgatás közötti együttműködés fejlesztésére - mondta el a miniszter.
Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar főnöke azt mondta, a gyakorlat megmutatta, hogy a magyar honvédségre lehet számítani, és az elmúlt 10 év haderőfejlesztése nem volt hiábavaló, valamint, hogy a katonai és a civil világ képes együtt gondolkodni és cselekedni.
Bebizonyosodott az is, hogy a magyar katonák együttműködve a NATO szövegségesekkel képesek gyorsan, pontosan és hatékonyan reagálni, valamint a legmodernebb eszközöket is ingerált rendszerben működtetni
- tette hozzá.
Böröndi Gábor hangsúlyozta, a gyakorlat nem csak a katonai képességek próbatétele volt, hanem hitvallás arról, hogy a magyar honvédek nemcsak reagálnak a világ változásaira, hanem formálják is azt, az elért eredmények pedig nem múló sikert jelentenek, hanem a jövő honvédségének alapját képezik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 16. 07:13, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS közötti tárgyalásokban
2026. Január 16. 07:08, péntek | Belföld
Takács Péter: a kormány 1160 mentőautót cserélt le az elmúlt években
A kormány 1160 ügyeleti és mentési feladatot ellátó mentőautót cserélt le az elmúlt években
2026. Január 16. 07:07, péntek | Belföld
Vasárnapig enyhül az időjárás, utána ismét hűlni fog a levegő
Enyhül az időjárás, sokfelé azonban ködre, helyenként minimális ónos esőre lehet számítani, vasárnap újra hidegebb lesz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője csütörtöki közleményében.
2026. Január 15. 07:28, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter minden eddiginél durvább választási beavatkozástól tart Brüsszel részéről
A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak, most pedig minden eddiginél durvább beavatkozás várható
