Hírek
2022. Május 27. 13:02, péntek |
Bulvár
Forrás: mti/fotó: instagram.com/shakira/
Shakirának óriási adócsalás miatt kell bíróság elé állnia
Bíróság elé kell állnia Shakirának 14,5 millió euró (5,7 milliárd forint) értékű adócsalás miatt, miután a barcelonai törvényszék csütörtökön elutasította a kolumbiai énekesnő fellebbezését az eljárás ellen.
A bíróság érvelése szerint a több évig tartó nyomozás a per megindításához elegendő bizonyítékot talált arra, hogy a popsztár elkerülhette a spanyol állammal szembeni adófizetési kötelezettségét.
A határozat nyilvánosságra hozatala után az énekesnő közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: a bíróságon is kiáll ártatlansága mellett. Azt írta, adóügyekben tanúsított magatartása "mindig kifogástalan" volt minden országban, ahol adót kellett fizetnie.
Az énekesnő annak ellenére, hogy nem tartja jogosnak a követelést, már befizette az adóhátralékot és a kamatokat a hatóságnak.
Shakirát 2019-ben vádolták meg azzal, hogy 14,5 millió euró értékben adócsalást követett el. Az ügyészség szerint az énekesnő 2011 és 2014 között már Spanyolországban élt, mégsem fizetett adót.
A sztár arra hivatkozott, hogy az adott időszakban nem töltött fél évnél több időt Spanyolországban, valamint jövedelmének zöme nem Spanyolországban keletkezett.
A hatóságok szerint viszont ez nem felel meg a valóságnak, így a vizsgált időszakban Shakirának nemcsak spanyolországi bevételei után kellett volna Spanyolországban adóznia, hanem spanyol adózóként teljes bevétele után.
A popsztár 2010 óta él együtt Gerard Piqué spanyol futballsztárral, a párnak két fia van. Lakóhelyeként azonban Shakira csak 2015-ben jelölte meg Katalóniát, ezt megelőzően a Bahamákra volt bejelentkezve.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 13:00, péntek | Bulvár
Freddie Mercury-szobrot avatnak Balatonszemesen
A Queen Fesztivál kiemelt eseményeként szombaton, Balatonszemesen, a Zenepavilonnál avatják fel Magyarország első köztéri Freddie Mercury-mellszobrát - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. Július 23. 07:28, csütörtök | Bulvár
Izraelben megkezdték a munkálatokat egy krokodilokkal teli vizesárok létrehozásához egy börtön körül
Izraelben megkezdték a munkálatokat a Negev-sivatagban fekvő Keciot börtön körül egy krokodilokkal teli vizesárok kialakításához - jelentette a Walla hírportál szerdán.
2026. Július 16. 08:00, csütörtök | Bulvár
Elhunyt Szántó Imre ökölvívóedző, korábbi magyar szövetségi kapitány
Nyolcvankét éves korában, hosszú betegség után elhunyt Szántó Imre ökölvívó mesteredző, korábbi szövetségi kapitány, a mindmáig utolsó magyar olimpiai bokszarany, Kovács István atlantai sikerének kovácsa.
2026. Július 13. 12:00, hétfő | Bulvár
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző
Elhunyt Szolnoki Péter énekes, dalszerző, a Bon-Bon együttes társalapítója - közölte a zenekar vasárnap a közösségi oldalán.
