Hírek
2011. Október 09. 07:25, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Óriásgyár épül Nyíregyházán

Csaknem másfél milliárd forintból építi fel új gyártócsarnokát Nyíregyházán az autóbelsők gyártásával foglalkozó Eissmann Automotive Hungária Kft.
Közölte Böszörményi Attila, a német tulajdonban lévő társaság igazgatója pénteken a szabolcsi megyeszékhelyen.
A 12 ezer négyzetméteres csarnok építése egy éve kezdődött el, s a tervek szerint november 14-re készülnek el a beruházással, amelyhez pályázati úton 283 millió forintos uniós támogatást nyert el a társaság – ismertette az igazgató.
Böszörményi Attila hozzátette: a Nyíregyházán 14 év óta jelen lévő Eissmann telephelyén jelenleg 430-an dolgoznak, az uniós pályázattal pedig további 117 új munkahely létrehozását vállalta a cég. Az igazgató szerint utóbbi vállalást már 90 százalékban teljesítették, s a tervek szerint ezen felül az idén még száz új munkahelyet terveznek létesíteni; ezzel a dolgozói létszám 2012-re meghaladja majd a 600 főt.
Az Eissmann főleg sebességváltó-markolatokat és gombokat, ehhez tartozó szoknyákat, valamint kisebb burkolati elemeket, légzsáktakarókat és műszerfalborítást gyárt a nagy autógyártók, így a Mercedes, az Audi vagy a Bentley számára. Böszörményi Attila elmondta, hogy a tavalyi évet nyereséggel zárta a nyíregyházi gyáregység, amely 2010-ben 40 millió eurós forgalmat bonyolított.
Klaus Elmer, az Eissmann Group Automotive műszaki ügyvezető igazgatója elmondta: a cégcsoport világvezető az autóipari borítóelemek, beltéri részegységek gyártásában, leányvállalatai Csehországban, Németországban, Szlovákiában, az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kínában tevékenykednek. Az Eissmann jelenleg háromezer főt foglalkoztat világszerte, s 2011-ben 250 millió eurós forgalmat bonyolított, de a következő néhány évben a becslések szerint akár 300 millió eurós forgalmat is realizálhat a cégcsoport.
A városban magasan kvalifikált és képzett munkaerő van, így nem volt kérdés, hogy itt hajtja végre az Eissmann az eddigi legnagyobb egyedi beruházását – emelte ki Klaus Elmer. Hozzátette: Nyíregyháza a termelésirányítás területén oktatóbázisul szolgál a világ különböző pontjain lévő gyárak képviselői számára.
Az Eissmann a német Phoenix-ContiTech és a dán Lego után néhány hónapon belül már a harmadik világcég, amely komoly beruházást indított Nyíregyházán – közölte Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, hozzátéve, hogy a tervek szerint a következő hónapokban több hasonló nagyprojekt indulhat a nyírségi nagyvárosban. (lm)
MTI
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.