Hírek
2018. December 06. 09:59, csütörtök | Sport
Rally: Murvára fel!
A Dudás Gergő - Szabó Krisztián kettős is rajthoz áll hétvégén a 22. Mikulás Ralin. A 2018-as évad első murvás versenye Gergő számára ebben, az új felállásban.
Mielőtt erről beszélgetnénk, mesélnél a verseny előtti tesztről?
- Kaptam egy fantasztikus tesztlehetőséget. Atussal a múlt héten murvára vittük a Mitsubishiket. Viszonylag sokat tudtunk menni, nagyjából 50-60 km-t. Először nagyon furcsa volt, hozzá voltam szokva a Citroën instabil viselkedéséhez és elsőre kicsit bátortalanul közlekedtem vele. Tián szólt az első kör végén, hogy bemelegítésnek ez jó volt, de most már csináljunk valamit. Próbáltam egyre többet, egyre jobban beleadni, megismerni miként viselkedik az EVO. Mit ne mondjak, elég pozitívak az első tapasztalataim. Nem nagyon szerettem a Citroënnel murván menni, viszont az EVO teljesen más, nagyon élvezetes vele közlekedni. Pozitívan csalódtam a murvában. Voltak sáros és szárazabb részek is a teszt alatt a pályán. Én talán picit jobban örülnék egy jó saras mikulás rallynak, ha már úgyis buliverseny, akkor legyen buli a javából. Ez majd a hétvégén kiderül. Az autó tökéletes volt, a srácok ismét jó munkát végeztek az autóval kapcsolatban. Köszönöm ezt a teszt lehetőséget a családomnak, hogy így is segítették a munkámat, munkánkat!
Térjünk át a 22. Mikulás Ralira. Bő 70 kilométer vár rátok, nagyrészt murván, kisebb részt aszfalton kell teljesítenetek a hat gyorsot. Mit vársz magatoktól, hisz murván az idén még nem láthattunk az EVO-val?
- Igen, ez lesz az első bevetésünk murván az EVO-val. Nagyon izgatottak vagyunk, alig várom már a versenyt! Pénteken még gurulunk egy keveset a hivatalos teszten is és utána kezdődik a hétvége. Egy biztos, hideg az lesz.
Sajnos tapasztalatom nincsen a pályákon még ezzel az autóval, tavaly a Citroënnel mentem a Jutasi körgyorsaságin kb 5-6 kilométert. Nagy elvárásom nincs, valószínűleg majd a versenyen fogunk belerázódni az igazi murvaversenybe. Szeretnénk kiegyensúlyozottan menni, minél több tapasztalatot szerezni. Kíváncsian várom, hogyan fog az autó viselkedni a változó talajon, ami hol aszfalt, hol murva, biztos vagyok benne, hogy nagyon tetszeni fog!

Partnereink segítségét köszönjük: CloneGsm, Well Done, Prometric Test Center, Stage light theatre szociális szövetkezet, DepArt Productions Nonprofit Kft., Ticket shop Hungary, Bakerlit Multi Art Center, Üvegkalmár, Dream-Light - Theatre Bt, 383 the kopjary water, Multi Copy.
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 07:31, csütörtök | Sport
Férfi vízilabda Eb - Százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar válogatott
A magyar válogatott szerdán 21-6-ra legyőzte a máltai csapatot, így százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon.6
2026. Január 13. 07:44, kedd | Sport
Nemzeti Sport Gála - Kós Hubert a férfi, Márton Luana a női győztes
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
2026. Január 11. 08:24, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - Metzi győzelmével nagy lépést tett a csoportelsőség felé a Győr
A címvédő Győr 27-24-re győzött a két magyar játékossal felálló francia Metz HB vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati rangadóján.
2026. Január 10. 09:11, szombat | Sport
Férfi kézilabda Eb-felkészülés - Tízgólos magyar siker Románia ellen
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33-23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésen.
