Hírek
2012. Július 17. 08:36, kedd |
Sport
Forrás: MTI
Nagy László Barcelonában marad, a Veszprém még tárgyalna
Nagy László a következő szezonban is a FC Barcelona kézilabdacsapatában játszik majd.
A katalán klub kedden hivatalos honlapján arról számolt be, hogy nem sikerült megegyeznie az MKB Veszprémmel a magyar válogatott átlövő kivásárlásáról, így a játékos kitölti az idény végéig szóló szerződését.
A Barcelona szerint Nagy a 2013/14-es idényre már megállapodott a Veszprémmel.
"A magyar csapat ajánlata nincs összhangban annak a játékosnak az értékével, aki a világ legjobb jobbátlövője, és nem éri el a Nagy szerződésében rögzített 3 millió eurós kivásárlási árat" - áll a katalán klub közleményében.
A Veszprém honlapján ugyanakkor az olvasható, hogy a magyar klub vezetői továbbra sem tettek le arról, hogy Nagy már a most kezdődő szezonban is a magyar csapatot erősítse.
"Az eddigi megbeszélések szerint ezt az ügyet a két klub ráér az olimpia végéig lerendezni. A mai naptól a Barcelona részéről a tárgyaláson részt vevő vezetők szabadságra mentek, így terveink szerint augusztus elején folytatjuk az egyeztetéseket" - olvasható többek között a veszprémiek közleményében.
Enric Masip, a katalán klub technikai igazgatója május 2-án jelentette be, hogy az átlövő elszerződik, és a magyar klubnál folytatja pályafutását.
A 31 esztendős, szegedi nevelésű Nagy 2000 óta játszik a Barcelonában, a magyar válogatottba három év kihagyás után júniusban tért vissza, az együttessel a norvégok elleni párharcban kiharcolta a 2013-as világbajnoki részvételt, és ott lesz a jövő pénteken kezdődő londoni olimpián is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 11:00, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - Hetven euró a legolcsóbb jegy a budapesti döntőre
Hetven euró (27 400 forint) a legolcsóbb jegy a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjére.
2026. Március 16. 13:00, hétfő | Sport
Premier League - Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt lőtt, de pontokat vesztett a Liverpool
2026. Március 16. 10:00, hétfő | Sport
Kínai Nagydíj - Újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.
2026. Március 14. 08:14, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Nem bírt a Győr az MTK-val
A Győr saját stadionjában gól nélküli döntetlent játszott pénteken az MTK-val a labdarúgó Fizz Liga 26. fordulójában.
