Hírek
2016. December 09. 07:44, péntek |
Bulvár
Forrás: mti
Nagy az öröm a 73 éves Mick Jaggernél, megszületett nyolcadik gyereke

Megszületett a 73 éves Mick Jagger és 29 éves barátnője, Melanie Hamrick első közös gyermeke, aki immár a nyolcadik utódja a Rolling Stones frontemberének.
A rocklegenda szóvivője, Bernard Doherty szerint Hamrick fiúnak adott életet csütörtökön New Yorkban - írta a BBC News.
A pár közleménye szerint Jagger a kórházban izgulta végig a szülést, ő és párja is "nagyon boldogok". Az édesanya és a baba is remekül vannak, és a pár arra kéri a sajtó munkatársait, hogy tartsák tiszteletben a magánélethez való jogukat.
A 73 éves zenésznek korábbi kapcsolataiból - Marsha Hunt, Bianca Jagger, Jerry Hall és Luciana Gimenez Morad - már van hét gyereke, akik 17 és 45 éves kor közöttiek, valamint öt unokája és egy dédunokája, aki 2014 májusában született.
A zenész azután kezdett randevúzni a balerina Hamrickkel, hogy barátnője, L'Wren Scott, akivel 13 évig voltak együtt, 2014-ben öngyilkosságot követett el.
Jagger legkisebb gyerekének nem akármilyen játszótársai lesznek: Ronnie Woodnak, a Rolling Stones immár 69 éves gitárosának és dalszerzőjének ugyanis ikerlányai születtek májusban 38 éves feleségétől, Sally Humphreystől.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:46, kedd | Bulvár
Söréttel lőttek meg ismeretlen elkövetők egy kerecsensólymot a Hortobágyon
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Bulvár
Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását
2025. Július 27. 09:06, vasárnap | Bulvár
Elsőbálozó lányok lettek a 200. balatonfüredi Anna-bál szépei
A budapesti Szabó Laura lett a 200. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a balatonfüredi Windisch Laura, második udvarhölgye pedig a szintén balatonfüredi Zsoldos Laura lett, mindhárman elsőbálozók.
2025. Július 26. 10:05, szombat | Bulvár
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére
A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.