Városlista
2025. november 11, kedd - Márton

Hírek

2025. Március 19. 07:40, szerda | Kék hírek
Forrás: MTI

Menekült a rendőrök elől, letörte a sorompót

Menekült a rendőrök elől, letörte a sorompót

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki vezetői engedély nélkül, korábbi járművezetéstől eltiltása alatt vezette járművét, majd elmenekült a rendőrök elől, és ennek során két sorompót letört.

A vádirati tényállás szerint a 48 éves férfi soha nem szerzett jogosítványt. Ennek ellenére rendszeresen vezetett gépkocsit, többször is folyt ellene szabálysértési eljárás, sőt a bíróság végül 2023. évben eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés miatt két évre ismételten eltiltotta a járművezetéstől.

Ez a vádlottat továbbra sem tartotta vissza a vezetéstől, és 2024 augusztusában, Győrben, a hajnali órákban ismét autóval közlekedett. Ekkor a rendőrök igazoltatni akarták, a vádlott azonban nem állt meg, menekülőre fogta, és ennek során a város külterületén egy vasúti átjáró piros fényjelzése és a lecsukott félsorompók ellenére szándékosan a vasúti kereszteződésbe hajtott, letörte mindkét sorompót, majd a rendőrök elől elmenekült.

Szintén augusztusban, a vádlottat ismét ellenőrizni akarták a rendőrök, mikor újra járművet vezetett, mikor a vádlott megint megpróbált elmenekülni, ennek során egy iskolaudvaron a focipályára hajtott, majd futva próbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták.

Ezt követően szeptemberben és októberben is igazoltatták a vádlottat mikor az eltiltás ellenére járművet vezetett.

Az ügyészség a vádlottat eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntette és közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésével vádolja. Vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél év szabadságvesztés büntetés is kiszabható, és természetesen az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottat tiltsa el a járművezetéstől.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Címkék: ügyészségi hír

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek

BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban

Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen

2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek

Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás

A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.

2025. November 02. 08:38, vasárnap | Kék hírek

Halálos lakástűz Téten

Egy nő meghalt a Győr-Moson-Sopron vármegyei Téten, ahol szombaton tűz keletkezett egy családi házban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.