Hírek
2022. Április 28. 07:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: infovárosok/police.hu
Megkéselte, majd kirabolta ismerősét

Meg akarta szerezni pénzét, ezért leszúrta alkalmi ismerősét egy 55 éves férfi Forráskúton. A szegedi és kisteleki rendőrök összehangolt munkájának eredményeként elfogták.
A rendőrségre kedden délelőtt érkezett bejelentés, hogy egy férfi hasi sérülésekkel jelentkezett orvosi ellátásra az egyik szegedi egészségügyi intézményben. Az elvégzett vizsgálatok során felmerült annak gyanúja, hogy a sérüléseket más okozhatta – közölte a rendőrség.
A sértett a kiérkező egyenruhásoknak elmondta, hogy egy nappal korábban alkalmi ismerőse egy pillangókéssel megszúrta, majd elvette több ezer forintját.
A szegedi rendőrök - figyelemmel az eset súlyosságára – a megyében lévő többi rendőrkapitányság bevonásával megkezdték a feltételezett elkövető felkutatását, valamint kézrekerítését.
Az elvégzett adatgyűjtés és tanúkihallgatások eredményeként a külföldi férfit a bejelentéstől számított hét órán belül a kiadott személyleírás alapján elfogták Kisteleken.
A nyomozók a gyanúsítottat kihallgatták és őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását az ügyészségen.
A férfi ellen rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.