Hírek
2011. December 13. 07:44, kedd |
Belföld
Forrás: mno.hu/MTI
Megérkezik az IMF-küldöttség
Kedden érkezik a magyar fővárosba az IMF és az Európai Unió küldöttsége.
Az IMF magyar misszióvezetője, Christoph Rosenberg az Európai Bizottság képviselőivel közösen 2011. december 13-16. között Budapestre látogat, hogy megbeszéléseket folytasson a hatóságokkal és tájékozódjon a költségvetéssel kapcsolatos fejleményekről – közölte Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletvezetője még múlt csütörtökön.
A képviseletvezető közleménye szerint az informális látogatás nem része az IMF és az Európai Bizottság által potenciálisan nyújtandó elővigyázatossági pénzügyi segítséggel kapcsolatos hivatalos tárgyalásoknak, azonban segít előkészíteni ezen megbeszéléseket, amelyek a jövő évben indulnak”. Az IMF és az Európai Bizottság november 21-én kapott egy esetleges pénzügyi segítségre vonatkozó kérést a magyar hatóságoktól, amelyek jelezték, hogy az IMF és az Európai Bizottság által esetlegesen nyújtandó támogatást elővigyázatosságiként kezelnék – közölte Iryna Ivaschenko.
A Nemzetgazdaság Minisztérium november 17-én közölte, hogy az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutaalappal. Egy nappal később Matolcsy György kezdeményezte hivatalosan az IMF és az Európai Unió Bizottságának Budapesten tartózkodó delegációjával egy új típusú pénzügyi megállapodás megkötését.
A kormány november végén a hivatalos IMF delegáció vezetőjének Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert nevezte meg, tagjai pedig Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke. A jegybank pedig azt közölte, hogy az IMF tárgyalásokon a Magyar Nemzeti Bankot Simor András jegybankelnök, Karvalits Ferenc alelnök, illetve egyes részletkérdésekben az érintett szakértők képviselik majd.
Fellegi Tamás múlt héten mondott le nemzeti fejlesztési miniszteri posztjáról. Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Fidesz–KDNP frakcióüléséről távozóban jelentette be: tárca nélküli miniszterként fogja irányítani Fellegi Tamás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folyó tárgyalásokat, valamint „az országgal szembeni pénzügyi támadások visszaverése érdekében szükséges intézkedésekre” is javaslatokat tesz majd. A miniszterelnök december 15-ével javasolja Fellegi Tamás kinevezését tárca nélküli miniszterré.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:00, kedd | Belföld
Székesfehérvári kollégium - Megkezdődött a vizsgálat a kollégiumból kizuhant fiú ügyében
Megkezdődött a vizsgálat a székesfehérvári kollégiumból kizuhant középiskolás fiú ügyében - közölte a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója az MTI-vel hétfőn.
2026. Június 09. 07:11, kedd | Belföld
OGY - A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. Június 08. 14:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a Tisza-kormány alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és \"aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is\" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. Június 08. 09:00, hétfő | Belföld
A miniszterelnök és az oktatási miniszter is köszöntötte a pedagógusokat
A pedagógusokat köszöntötte Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap.
