Városlista
2025. szeptember 10, szerda - Nikolett, Hunor

Hírek

2016. November 01. 05:12, kedd | Belföld
Forrás: mti

Magas a járműjavításban a feketegazdaság aránya

Magas a járműjavításban a feketegazdaság aránya

Az évi mintegy ezer milliárd forint forgalmú gépjárműjavítási szektorban 35-40 százalék a feketegazdaság aránya, az alkatrészkereskedelemnek pedig a fele illegális, forgalma eléri a 230 milliárd forintot

- becsüli a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE). A szövetség szerint az illegális alkatrészkereskedelem és a sufniszervíz térnyerése nemcsak az állami bevételeket csapolja meg, hanem biztonsági és esetenként környezetvédelmi kockázatokat is hordoz. Ennek nagy jelentősége van a magyar piacon, ahol a járműállomány átlagéletkora 12 év körül van, miközben erőteljesen áramlik be az országba a magánimport használt autó - hívta fel a figyelmet Erdélyi Péter, az MGE ügyvezető elnöke.

Az első háromnegyed év adatai alapján az idén magánimport útján jóval több mint százezer használt autó érkezik az országba, többsége öt évnél idősebb jármű.

Az MGE Értünk hozzá kampányával próbálja a hivatalos szervízekbe terelni az autósokat, akik számára általában az olcsóbb ár teszi vonzóvá az illegális javítóműhelyeket.

Pedig a szakszerűen végzett javítás megtérül - mutat rá az MGE: egy ötéves autó esetében 250-500 ezer forint árelőnyt jelenthet az eladó számára, ha kocsija pontosan vezetett szervízkönyvvel rendelkezik. Az autótulajdonos szervízköltségei eközben az első öt évben 300-400 ezer forintra rúgnak a hivatalos márkaszervíznél.

A szövetség azt tanácsolja a használt autót vásárolóknak, hogy vigyék el a szakszervízbe a járművet, mielőtt megvásárolják, ez különösen fontos magánimportból származó jármű esetén.

Magyarországon 10-11 ezer szervíz működik hivatalosan, ebből 600-700 márkaszervíz. Együttes forgalmuk 230 milliárd forint, emellett az alkatrészforgalom eléri a 420 milliárd forintot. A szervízágazat 40-50 ezer embert foglalkoztat.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld

Ennyit nőttek az árak a KSH szerint

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel

Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába

2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld

Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025

A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.

2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld

Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba

A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.