Hírek
2017. Január 31. 05:01, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Kőolajat találtak Szolnokon

Kőolajat talált Szolnok belterületén a kőolaj- és földgázkitermelő O&GD Central Kft. a közelmúltban, a jelenlegi teszteket követően lehet majd pontosabban megbecsülni, hogy mennyi olajat lehet majd kitermelni innen
- közölte a cég hatósági és társadalmi ügyek vezetője az MTI-vel. Breitner Dániel elmondta, a szolnoki Prizma és Gyökér út környékén levő mintegy egyhektáros területen talált kőolajat a tervek szerint kitermelik.
A fúrási célpont kiválasztását szeizmikus mérések előzték meg, ezek alapján bíztak abban, hogy olajat találnak itt - tette hozzá.
Hangsúlyozta, a kutatófúrást a legszigorúbb környezet- és egészségvédelmi, valamint munkabiztonsági előírások betartásával kivitelezték, azt a bányafelügyelet a helyszínen ellenőrizte.
Arra a kérdésre, hogy a fúrás mennyibe került, annyit mondott: átlagosan, egy kétezer méteres fúrás alapköltsége megközelítőleg kétmillió dollár.
Breitner Dániel elmondta, hogy a Magyarországon 2013 óta jelen levő O&GD Central Kft. anyacége, a Sand Hill Petroleum B. V. A kft. budapesti kutatási központtal működik, mintegy 60 munkavállalót foglalkoztat. A cég kutatásokat folytat a Körös, Nádudvar és Újléta kutatási területeken, emellett az Erdélyi-medence öt területére előkutatási engedéllyel rendelkezik. Új koncessziós területei Berettyóújfalu, Mogyoród, Nagykáta és Ócsa.
A társaság legközelebb szerdán kezd kutatófúrást szintén Szolnokon, a Sashalmi és a Törteli út sarkán levő mintegy egyhektáros területen, kőolajtelepek után kutatnak. Sikeres fúrás esetén a kút kiképzése és tesztelése március-áprilisban várható.
Kitért arra, hogy tavaly a 4-es út elkerülő szakasza és a Holt-Tisza közötti mintegy egyhektáros területen végzett fúrást az O&GD Central Kft., a talált földgáz bekötésre vár. Az elmúlt évben az ország számos más területén is, egyebek között Tiszapüspöki, Álmosd, Konyár környékén mélyítettek fúrásokat, amelyek közül több fúrás sikerrel zárult.
A nyilvános cégadatok szerint az O&GD Central Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2015-ben 448 millió forint volt, míg 2014-ben nem volt a cégnek értékesítésből származó árbevétele. Mérleg szerinti eredményként a cég 2015-ben 2 milliárd 253 millió forint, míg egy évvel korábban 3 milliárd 323 millió forint veszteséget könyvelt el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 28. 20:31, hétfő | Belföld
Mandoki Soulmates - 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY MEGAKONCERT
A Lánchídnál kapták lencsevégre a három barátot Leslie Mandokit, Csupó Gábort és Szűcs Lászlót, amint ötven év után újra együtt álltak azon a titkos helyen, ahol egykor életük legnagyobb döntését hozták meg.
2025. Július 28. 07:53, hétfő | Belföld
Magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására
A Magyar Honvédség (MH) egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében.
2025. Július 28. 07:52, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági együttműködésnek
Magyarország nagy nyertese a Kínával való gazdasági kapcsolatoknak, hazánk kiváló példa arra, hogy menyit is lehet profitálni a keleti és a nyugati vállalatok közötti kulturált, civilizált együttműködésből
2025. Július 27. 09:09, vasárnap | Belföld
MÁV: felsővezeték-szakadás miatt hosszabb a menetidő a győri fővonalon
Letörött a Budapestről Bécsbe tartó Semmelweis EC mozdonyának áramszedője, a vonat utasait a katasztrófavédelem segítségével szállítják át másik vonatra.