Városlista
2025. július 30, szerda - Judit

Hírek

2021. Augusztus 26. 18:02, csütörtök | Sport
Forrás: infovárosok

Kiszurkolta az olimpiai aranyat kedvesének Lucz Dóra

Kiszurkolta az olimpiai aranyat kedvesének Lucz Dóra

Sűrű, de eredményes időszakon van túl Lucz Dóra, az Újpest többszörös Európa-bajnok kajakosa, akinek az olimpia után nem sokkal az országos bajnokságon is meg kellett mérettetnie magát.

A 26 esztendős kiválósággal a két verseny között beszélgettünk a tokiói tapasztalatokról, élményekről és a jövőbeli tervekről.

„Egy olimpiai hatodik hely után nem szabad szomorúnak lenni, nyilván maximalista vagyok, ezért azt gondolom, lehetett volna jobb is, de örülök, hogy sikerült pontot szerezni” – értékelt Lucz Dóra a Prémium Média & Sport Management érdeklődésére.

„A hazaérkezést követően a BOK-csarnokban fogadtak bennünket, ahol a szüleim is ott voltak. Utána hazavittek és nagyon sok barát, ismerős átjött, 30-40-en ott voltak meglepetésként, nagyon jó, ez maradandó emlék marad. Akkor már a 12 órás repülő út után nagyon fáradt voltam, de nagyon kedves fogadtatás volt” – emlékezett vissza a hazatérés pillanataira.

„Az időeltolódást már sikerült kiheverni, odakint nem volt ezzel probléma, fel voltam rá készülve. Itthon először hajnali háromkor, aztán öt-hat körül keltem, kellett egy hét, hogy vissza tudjak állni” – magyarázta Lucz Dóra, aki betekintést engedett a kint lét nehézségeibe is.

„A japánok nagyon komolyan vették a koronavírusra vonatkozó szabályokat, maszkot kellett viselni, minden nap teszteket csináltak. Azt gondolom, kevés ország tudta volna ilyen jól megszervezni az olimpiát, minden tip-top volt, semmire nem lehetett panaszunk. Nagyon felkészültek voltak, minden zökkenőmentesen zajlott” – folytatta.

„Mi kajakosok egy külön hotelben voltunk, nekem ilyen szempontból szerencsém volt, hogy utána még volt négy napom nézni a versenyt. Különösen nagy élmény volt nekem, hogy láthattam a páromat (Tom Liebscher – szerk.), amint olimpiát nyert a négyesével. Örülök, hogy nem raktak ki 48 órával a versenyem után. Az utolsó éjszakára átmehettünk a faluba. Mondták, hogy most sokkal üreseb, mint szokott lenni, de így is tök jó élmény volt, hiszen a többi nem kajakos magyar versenyzővel is ott tudtam találkozni. Más versenyekre nem mehettünk el, a nyílt vízi úszókat láttuk még a hotelből” – tekintett vissza.

Lucz Dóra a hétvégén a szegedi országos bajnokságon is eredményesen versenyzett, K-4 200 méteren arany-, K-4 500 méteren pedig ezüstérmet szerzett. A 26 éves versenyző a közeljövőben még Moszkvában fog versenyezni egy sprint kupán, aztán viszont kihagyja a világbajnokságot és a pihenésé lesz a főszerep.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 07:34, szerda | Sport

Ír-magyar - Jövő pénteken indul a jegyértékesítés az első vb-selejtezőre

Jövő pénteken indul a jegyértékesítés a szeptember 6-i, dublini Írország-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésre.

2025. Július 28. 07:57, hétfő | Sport

Belga Nagydíj - Piastri nyert és növelte az előnyét összetettben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap, ezzel 16 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén.

2025. Július 27. 09:10, vasárnap | Sport

Döntetlennel kezdte az idényt a címvédő Ferencváros

Vezetett, ám végül csak 1-1-es döntetlent ért el a címvédő Ferencváros szombat este az MTK otthonában a 228. örökrangadón, a labdarúgó Fizz Liga új idényének első fordulójában.