Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2013. November 26. 11:18, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Kína szondát küld a Holdra

Kína szondát küld a Holdra

December elején a Holdra készül a Csang'o-3 ember nélküli kínai űrszonda. Küldetése során először száll le kínai űrszonda Földön kívüli égitest felszínén - jelentették be kedden Pekingben.

Az űrszonda egy Jütunak (Jáde nyúl) elnevezett, a Hold felszínét kutató holdjáró járművet is visz magával, amely december közepén kezdheti meg tevékenységét. A hatkerekű, 140 kilogrammos robot három hónapra szóló feladatot kapott. Erről Vu Cse-csien, a nemzetvédelmet szolgáló tudományos, technológiai és ipari hivatal szóvivője nyilatkozott a sajtónak.
A Csang'o-3 (Holdistennő-3) küldetése a kínai Hold-program második szakaszának része, az eddigi legbonyolultabb feladat - jelentette ki Vu, emlékeztetve arra, hogy a 2007-es és a 2010-es missziók is a soron következő lépés sikerét segítették. Hozzátette: a Csang'o-3-nál alkalmazott technológia több mint 80 százalékban új.
Az űrszonda a Föld körül fog keringeni, majd leszáll a Holdon, végül visszatér a Földre. Egyúttal nagyfelbontású felvételeket is készít majd a Hold teljes felszínéről. Hordozórakétája már túl van a teszteken, az északnyugat-kínai kilövőállomás, illetve a földi irányítás rendszere felkészült az indításra.
A szakember hangsúlyozta, hogy nagy körültekintéssel készültek fel az űrszonda távirányítására, a súlytalanság körülményei közötti landolásra, továbbá a holdjáró robot leválasztására és működtetésére. Mindezt hatalmas kommunikációs és technológiai kihívásként jellemezte.
A 2010-ben útra bocsátott Csang'o-2, amely nagyfelbontású felvételeket készített a Hold felszíni részleteiről, különösen a Szivárvány-öbölről, ahol a hírek szerint az új kínai holdszonda leszáll, immár több mint 60 millió kilométerre van a Földtől. Műszaki állapota továbbra is jó, várhatóan a jelenlegi távolságnak az ötszörösére fog eltávolodni.
Az új kínai misszió kétszárnyú rovere magas hatékonyságú eszköz, amely a Hold felszínét fogja vizsgálni, talajelemzéseket készít és alkalmas lesz a különleges hőmérsékleti körülmények közötti munkára - ismertette Li Pen-cseng a Hold-program parancsnok-helyettese.
A holdjáró nevére egy hónapon át lehetett szavazni két honlapon, s végül a 190 ezer javaslatból 14 tagú zsűri választotta ki a tíz "legalkalmasabbat". Az utolsó körben a 3,4 millió szavazóból 650 ezren választották a Jáde nyulat. A fehér nyúl egyébként ugyanazon kínai mitológia része, amelynek főszereplője Csang'o, a holdistennő.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.