Hírek
2013. December 04. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kiemelkedő lesz az idei tokaji
Kiemelkedő évjárat lesz a 2013-as Tokaj-Hegyalján, az új borvidéki rendtartási minőségi követelményeknek is megfelelő első palack aszú 2016-ban kerülhet a boltok polcaira - tájékoztatta a kizárólagos állami tulajdonban lévő Tokaj Kereskedőház Zrt. az MTI-t.
A tokaj-hegyaljai történelmi borvidék mintegy 5500 hektárnyi területén ebben az évben csaknem 300 ezer mázsa szőlő termett, a Tokaj Kereskedőház Zrt. ebből 75 ezer mázsát vásárolt és dolgozott fel, a válogatott aszúszemekből pedig 2,5 ezer mázsányit.
Goreczky Gergely, a társaság vezérigazgatója szerint nagyon kevés olyan különleges mikroklímával rendelkező hely van a világon, ahol a szőlő természetes úton aszúsodik, ezen belül pedig egyetlen helyen sem szedik akkora mennyiségben az aszút szemenként válogatva, mint a tokaji borvidéken.
A jelenleg is tartó 'aszúáztatás miatt egyelőre nem lehet meghatározni, hogy az átvett szőlőmennyiségből pontosan mennyi tokaji aszú készíthető, ugyanakkor ennél fontosabb, hogy az idei aszútermésből a cég a prémium kategóriát megcélzó tokaji aszút fog előállítani'.
Az idei szüretből származó első palack friss, jól iható minőségi borok 2014-től, a borkülönlegességként jegyzett szamorodnik és aszúk pedig legkorábban 2016-ban kerülhetnek ki a boltok polcaira.
A borvidék különleges adottságainak eddiginél jobb kihasználását szolgálja az is, hogy idén októberben egy több mint kétéves beruházási folyamat kezdődött a kereskedőháznál, a fejlesztési költségek első részének biztosítására a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 1,5 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre. A pénzből egy 60 ezer hektoliteres hűthető tartálypark és borászati csarnok építése valósul meg, a további fejlesztési tervek közé tartozik a hordópark megújítása, valamint a társaság palackozóüzemének teljes korszerűsítése.
Goreczky Gergely szerint a Tokaj Kereskedőház célja, hogy a történelmi borvidék a világ prémium borrégióinak szűk, exkluzív klubjához csatlakozhasson, amelyhez minőségi váltásra van szükség a szőlőtermesztés és a borkészítés terén, ehhez jelentős piac- és márkaépítés kell.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel
2024. Május 17. 14:40, péntek | Belföld
KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt.