Hírek
2012. Május 23. 14:09, szerda |
Külföld
Forrás: OrientPress
"Kicsinálták" a forintot a görögök
Csúnyán beszakadt a forint, az euróval szembeni jegyzés reggelre 302 forint fölé ment, összehasonlításként, a tegnap délutáni szinthez képest több mint 5 forintos gyengülés, de az euró is gyengült a dollárral szemben.
A hangulat romlását a korábbi görög miniszterelnök szavai okozták. Lukasz Papademosz kijelentette, vizsgálják Görögország kilépésének lehetőségét az eurózónából.
Az amerikai deviza jelentősen erősödött euróval szemben, a keresztárfolyam 1,2660-ra változott, a korábbi 1,28-as szintről. A pesszimista devizapiaci hangulatban pedig a legtöbb kockázatosabbnak tartott eszközök, így például a forint is az euróval párhuzamos pályára kerül, azaz gyengült. Így az euró és a dollár 6-6, a frank pedig több mint 4 forinttal gyengült, egy svájci frankért több mint 251 forintot kell adni a bankközin.
A Financial Times információi szerint nem hivatalosan az Európai Központi Bank 100 milliárd eurónyi vészhitellel tartja életben a görög bankrendszert, méghozzá a központi bankon keresztül. Állítólag erről titokban döntöttek az európai jegybanknál. A Hungária Értékpapír elemzője szerint ésszerűnek tűnik az akció, és nem véletlen, hogy hivatalosan ezt senki sem erősíti meg. Veseta Nándort hallják.
A görög hírek ma reggelre az ázsiai tőzsdéket is lehúzták,de a Japánt ért két fokozatú leminősítés is csak rátett egy lapáttal a rossz hangulatra. A Fitch, a rendkívül magas és folyamatosan növekvő közadósságra hivatkozva minősítette le Japánt. A tegnapi amerikai makroadat viszont kedvezőbb lett, áprilisban ugyanis 3,4 százalékkal nőtt a használtlakás értékesítések száma, éves szinten 10,1 százalékkal drágultak a lakások, ami 2006 januárja óta a legnagyobb ugrásnak számít. A Facebook részvények tovább szakadtak, zárásra több mint 3 százalékot vesztett 31 dollárt értek nap végére a papírok. Közben a Morgan Stanley ellen vizsgálatot indítanak, amiért még a Facebook IPO előtt negatív véleményt fogalmaztak meg a társaság kilátásaival kapcsolatban. A nyersanyagárak is tovább estek, ma reggelre az amerikai könnyűolaj 91 dollárig zuhant , de az arany ára is csökkent, 1559 dollár az unciánkénti jegyzés. A piac nagy figyelemmel kíséri a ma kezdődő EU csúcs ülését.Az EU-tagországok állam- és kormányfői megvitatják a növekedés és foglalkoztatás ösztönzésével kapcsolatos lehetőségeket. Tegnap Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse azt mondta, kezdeményezni fogja az euroövezeti közös kötvények bevezetését.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 01. 08:17, vasárnap | Külföld
Donald Trump szerint az orosz és ukrán elnök \"makacssága\" is az oka annak, hogy eddig nem sikerült elérni a háború lezárását
Donald Trump szerint az orosz és ukrán elnök \"makacssága\" is az oka annak, hogy eddig nem sikerült elérni a háború lezárását. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.
2025. Június 01. 08:12, vasárnap | Külföld
Parajd - A katasztrófa sújtotta térségbe látogatott a román elnök
A katasztrófa sújtotta székelyföldi Parajdra érkezett szombat délben Nicusor Dan román államfő.
2025. Május 31. 08:10, szombat | Külföld
Duna Napok - Színes programkínálattal kezdődött el a 11. Duna Napok Torockón
Színes programkínálattal, kiállítással, kézművesvásárral és kiadós koncertprogrammal kezdődött el pénteken a 11. Duna Napok az erdélyi Torockón.
2025. Május 29. 05:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodá
Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz a harcok lezárásáról - erről az amerikai elnök szerdán beszélt újságírók előtt.