Hírek
2011. Július 12. 07:13, kedd |
Külföld
Forrás: OrientPress
Új állam született

Július kilencedikén új zászlóval és himnusszal ismerkedhetett meg a világ.
Hosszú polgárháború és a hat évvel ezelőtt kiharcolt autonómia után Dél-Szudán ezen a napon függetlenné vált. Óriási az öröm, de nagyok a megoldandó feladatok is.
A januári népszavazás eredményének megfelelően - ahol a résztvevők 99 százaléka a függetlenségre szavazott - szombaton kikiáltották a világ legújabb államának függetlenségét. Az ország fővárosában, Jubában nagy ünnepség kezdődött, miután a főtéren felállított visszaszámláló óra elérte a nullát. Ekkor a szudáni zászlót levonták, helyette az újat, a dél-szudánit vonták fel, és elhangzott az új himnusz is. Az állam nagy terve, hogy ezzel a lobogóval már a jövő évi londoni olimpián is találkozhassunk – írja az index.
A körülbelül 8,5 millió lakos az öröm pillanataiban nem foglalkozott azokkal a nehézségekkel, melyekkel később még szembe kell néznie. Az országnak mindent a nulláról kell kezdenie. Mindenekelőtt az egyik legnagyobb konfliktusforrásra kell megoldást találni. Szudán ugyan nagyon gazdag olajban, de a lelőhelyek délen, a kitermeléshez szükséges infrastruktúra viszont északon van. A helyzetet nehezíti, hogy a legnagyobb lelőhelyek a határ környékén találhatóak. Ez a helyzet még bőven szülhet problémákat, de a nagyobb gondok elkerülésére a határvidéket az ENSZ békefenntartói ellenőrzik.
Az is nehézséget okozhat a későbbiekben, hogy az országban nincs megfelelő egészségügyi ellátás, alig vannak utak, nincs kialakult intézményrendszer, és még törzsi ellentétek is borzolhatják a kedélyeket.
De ezek most – talán jogosan – nem különösebben foglalkoztatják azt a sok millió embert, aki örül a szabadságnak.
OrientPress Hírügynökség
Kép: hu.wikipedia.org
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:45, kedd | Külföld
Parajd - Bevezették a Korond-patak vizét a bánya fölött megépített csőrendszerbe
Bevezették hétfő hajnalban az elárasztott parajdi sóbánya fölött folyó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok
2025. Július 29. 07:38, kedd | Külföld
Donald Trump bejelentette, hogy 10-12 napos határidőt szab a háború megállítására
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy új, 10-12 napos határidőt szab az ukrajnai háború megállítására, amivel lerövidítette a július közepén általa adott 50 napos határidőt.
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Külföld
Romániában emberéletet követelt az ítéletidő
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.