Hírek
2014. Október 07. 13:44, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Iszlám Állam - Kurd tiltakozók jutottak be az Európai Parlament épületébe

Kurd tüntetők hatoltak be kedden délelőtt az Európai Parlament brüsszeli épületébe, és azt követelték, hogy az Európai Unió segítsen a kurdoknak az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet elleni harcban. A tüntetők nem sokkal később elhagyták az épületet.
Az egyes beszámolók szerint 30-40, mások szerint több mint 100 tiltakozó Abdullah Öcalan Törökországban fogva tartott kurd vezető arcképével ellátott zászlókkal és az Öcalan és a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) által alapított úgynevezett Kurdisztáni Közösségek Uniója lobogójával gyakorlatilag elfoglalta ez Európai Parlament központi épületének fő közlekedő folyosóját, amely összeköti egymással a komplexum különböző részeit.
EP-képviselők és a helyszínen lévő újságírók által közzétett internetes bejegyzések szerint a tüntetők a biztonsági intézkedésekre fittyet hányva egyszerűen benyomultak az épületbe, amelynek harmadik emeletén aztán a legtöbben ülősztrájkba kezdtek, és nem voltak hajlandóak távozni. Az épületegyüttes bejáratainál nem sokkal később több kisbusszal jelent meg a belga rendőrség, és lezárta a bejáratokat.
Több EP-képviselő súlyos biztonsági incidensnek nevezte a történteket, és feltették a kérdést: mi történt volna, ha fegyveresek akarnak behatolni az épületbe? Martin Schulz, az EP elnöke az internetre kitett rövid üzenet és fénykép tanúsága szerint találkozott a tiltakozók vezetőivel, és meghallgatta őket, de egyelőre ennél több tájékoztatást nem nyújtottak a találkozóról.
A European Voice című, uniós ügyekkel foglalkozó lap helyszíni tudósítása szerint a tiltakozók azt követelik, hogy az Európai Unió segítsen a kurdoknak az Iszlám Állam elnevezésű muszlim szélsőséges szervezet ellen folytatott harcban.
Az újság tudósítója Dave Keating nem sokkal később arról is beszámolt, hogy a tiltakozók végül rendbontás nélkül, önként elhagyták az épületet, miközben - az Iszlám Állam korábbi neve, az Iraki és Levantei Iszlám Állam angol változatának rövidítését használva - azt kiabálták: ISIS! Terroristák! és Szabad Kurdisztánt!
Szemtanúk szerint a tiltakozás békés voltak, a tiltakozók nem voltak erőszakosak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 14:00, csütörtök | Külföld
A British Museumba, a bayeux-i kárpit jövőbeni ideiglenes kiállítási helyére látogatott a brit kormányfő és a francia elnök
A British Museumba, a bayeux-i kárpit jövőbeni ideiglenes kiállítási helyére látogatott szerdán Keir Starmer brit kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök.
2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld
Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába
Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.
2025. Július 08. 07:00, kedd | Külföld
Izrael jelentős légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más célpontokra
Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.
2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter