Hírek
2011. November 24. 06:33, csütörtök |
Belföld
Forrás: STOP/MTI
Ingyenesen letölthető barkácspop
A nemrégiben új felállással jelentkező Erik Sumo Band harmadik lemezét ingyenesen tölthetik le a rajongók a zenekar honlapjáról.
A The Ice Tower című új albumot november 25-én mutatják be a budapesti A38 hajón.
A lemezbemutató koncerten Harcsa Veronika már nem ejti ámulatba énekhangjával a hallgatóságot, azonban egy új tag, Császári Gergely fog a húrok közé csapni, akit korábban a Csá, Misi!, valamint a Kaukázus zenekar gitárosaként ismerhettünk.
Az új lemezen az állandó jelleggel vendégeskedő, halandzsaszövegeiről ismert Kiss Erzsi ezúttal csak egy számot, a Caipirinhát énekli szólóban, ám végig fontos szerepe van az egyes vokál-szólamokban.
Tövisházi Ambrus, a zenekar frontembere az egyik legkeresettebb producernek és zeneszerzőnek számít, hiszen többek között olyan produkciók megalkotásában vett részt, mint az Amorf Ördögök, a Péterfy Bori & Love Band, valamint a gyerekeket, de főleg gyereklelkű felnőtteket megcélzó Amorf Lovagok.
- Ez látszott a legpraktikusabb megoldásnak és nem is akartam kiadót keresni - nyilatkozta Tövisházi azzal kapcsolatban, hogy miért döntöttek az ingyenes letölthetőség mellett. A zenekar az új albumot barkács-erotikusként definiálja, emellett az eddig megjelent három lemez közül ezt tartják a legdallamosabbnak és a legkísérletezőbbnek is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
