Hírek
2015. Március 30. 09:24, hétfő | Belföld
Ilyen lesz a Facebook drónja
Komoly fába vágta a fejszéjét a Facebook, de ha sikerül megvalósítaniuk a tervet, nem lesz majd a világon olyan hely, ahol ne lenne internet.
Múlt héten zajlott le a Facebook F8 fejlesztői konferenciája, ahol számos érdekesség látott napvilágot. Kiderült, egészen durva dologra képes a Facebook mesterséges intelligenciája, és az is, hogy óriási változás jön a Messengerben. Mindezek mellett az esemény második napján egy grandiózus tervről is lerántották a leplet: egy drón és az arra szerelt lézerek segítségével is sugároznák az ingyenes internetelérést, ami más technológiával ugyan, de már most is elérhető itt-ott.
A feladatra szánt, Aquila névre keresztelt szerkezet szárnyfesztávolgása akkora, mint egy Boeing 767-esé, a könnyített szerkezetnek köszönhetően azonban súlya egy személyautó súlyát sem éri el.
A drón napelemek segítségével maradna a levegőben, nem is akár meddig. A tervek szerint 3 hónapon át lesz képes leszállás nélkül repülni 20-30 kilométeres magasságban. A TechCrunch szerint a Facebook még idén nyáron megkezdi a tesztrepüléseket.
Mark Zuckerberg március elején beszélt arról, hogy 2015 végére 100 országba viszik el a némileg korlátok közé szorított, viszont teljesen ingyenes netszolgáltatásukat. A drónokkal ez olyan helyeken is megoldható lehet, ahol egyébként nem lenne egyszerű az ingyenes internetelérés biztosítása.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel
2024. Május 17. 14:40, péntek | Belföld
KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt.