Hírek
2023. December 02. 13:32, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Időkapszulát és egy 122 éves levelet találtak az eleki templom kupolájában

Időkapszulát és az egykori esperes-plébános 122 éve írt levelét találták meg a Sarlós Boldogasszony-templom kupolájában a Békés vármegyei Eleken.
"Dicsértessék a Jézus Krisztus!" - így köszöntötte az utókort Kramp János eleki esperes-plébános az időkapszulába rejtett, 1901-ben írt levélben.
Kramp János 1888 és 1913 között szolgált Eleken, regnálása alatt valósult meg a katolikus templom bővítése 1901 és 1906 között. Erre azért volt szükség, mert a templom statikailag rossz állapotba került, az esperes-plébános pedig úgy gondolta, hogy az akkor tízezer fős Eleknek szüksége van egy nagyobb templomra, ezért kereszthajóval bővítették ki, a boltívét pedig teljesen újraépítették. Ekkor került be a kupolába, azon belül is a kereszt alatt található gömbbe a most előkerült időkapszula.
Kramp János az időkapszulába rejtett üzenetben azt írta, hogy a kapszulát rejtő rézgolyó és kereszt 1904. október 19-én került a helyére gróf Wenckheim Frigyes, gróf Wenckheim Géza és gróf Wenckheim Dénes, az Eleki Római Katolikus Egyház kegyurai költségén. Ugyanezen személyek készíttették a toronytetőt, amit rézlemezekkel fedettek le, és a templom egyéb részeit is javíttatták.
Az eleki Sarlós Boldogasszony-templom felújítása október végén kezdődött el az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárságtól kapott 120 millió forintos forrásból. A támogatásból elvégzik a templom rézkupolájának részben a restaurálását, részben új lemezekkel való fedését - e munkálatok közben bukkantak az időkapszulára. A kupolát még idén szeretnék visszahelyezni, tavasszal a homlokzat renoválásával folytatódnak a munkák.
Szelezsán György (független) polgármester az MTI-nek elmondta, hosszú távú terveik között szerepel egy interaktív látogatóközpont és kilátó kialakítása a templom toronytestében és a tetőtérben. Ott helyeznék majd el a levelet, valamint bemutatnák Elek újratelepítése utáni és a templom 300 éves történelmét. Addig az eredeti levelet a plébániában helyezik el; de másolatai a város több pontján láthatóak lesznek.
A városvezető hozzátette, a felújított kupolába ők is szeretnének időkapszulát elhelyezni. Egyrészt beletennék a most megtalált levél másolatát, másrészt megfogalmaznák gondolataikat arról, hogyan élnek és mit gondolnak az elekiek a 2020-as években. A toronysüveg leemelését nagyon sok helyi lakos kísérte figyelemmel, akkor elindult egy aláírásgyűjtés is. Máris több száz név szerepel a papíron, azt is elhelyezik majd az időkapszulában - közölte.
1724-ben Frankföldről érkezett német frankok telepítették újra a törökdúlás után elnéptelenedett Eleket, ők rakták le a templom alapjait 1796-ban. Az 1900-as évek elején kapta meg mai formáját, akkor nőtt "katedrális méretűvé", négyszázról 900 férőhelyesre. Egyedülálló abból a szempontból, hogy a födémszerkezetének nagy része betonból készült, amely az 1901-es bővítési munkák idején a legmodernebb építési anyagnak számított. Jelenleg Békés vármegye második legnagyobb temploma.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.