Hírek
2023. Január 22. 14:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Honvédelmi miniszter: a békéhez a fiatalok ereje kell
A veszélyek korát éljük, amelyben Magyarország elkötelezett a béke mellett, de a békéhez erő, a fiatalok ereje kell, \"ezért kezdtük el és folytatjuk a fiatalítást\" a Magyar Honvédségben.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a magyar kultúra napja és a Petőfi-emlékév alkalmából a somogyi megyeszékhely Petőfi terén tartott ünnepségen hangsúlyozta, hogy a lánglelkű költő egy olyan haderőnek vált a hősévé, amely jóformán a semmiből, pillanatok alatt alakult, és vált képessé a nagy, professzionális, ám elbizakodott császári haderő legyőzésére.
A magyar hadsereg letörésére az akkori világ legerősebb haderejét kellett behívniuk az osztrákoknak - tette hozzá.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott: az 1848-as magyar haderő a fiatalok hadereje volt, az ő energiájukra, tettvágyukra, természetes lendületükre épült, és most is erre az energiára van szükség.
A honvédelmi miniszter Kölcsey Ferenc kétszáz évvel ezelőtt befejezett Himnuszát a nemzetek imái közül az egyik legkomorabbnak, egyben legfelemelőbbnek nevezte, Petőfi Sándorról pedig megjegyezte: bár a költő emléke elsősorban a nemzeti-irodalmi pantheonunkba illik, katona volt és katonaként esett el, így katonaként is fontos emlékezni rá.
A miniszter felidézte, hogy Petőfi Sándor 1839 és 1841 között közvitézként szolgált a 48. Császári-királyi Gyalogezredben, ahonnan "testi gyengeség" miatt le kellett szerelnie. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcban a 28. Honvéd Zászlóalj századosa lett, ahol kiképzőtiszt és századparancsnok-helyettes is volt.
A költő később saját kérésére az erdélyi hadsereg tagjaként a harcok sűrűjébe vetette magát, Bem József honvéd tábornok segédtisztjeként naponta kockáztatta az életét - fűzte hozzá.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf szólt arról is, hogy Bem József kedvelte Petőfi Sándort, rendszeresen futárszolgálatra küldte, megkímélve az életét, de a heves és büszke természetű költő visszatért a frontra: részt vett a medgyesi ütközetben és a bánáti hadjáratban.
Petőfi Sándor érdemeiért megkapta a Magyar katonai érdemrend III. osztályát, Bem József a csatatéren őrnaggyá léptette elő - mondta.
A miniszter kitért arra: Petőfi Sándor egy futárszolgálaton annyira összeveszett Klapka György tábornokkal, hogy lemondott tiszti rangjáról, kilépett a hadseregből, néhány nap múlva azonban visszatért, végül a segesvári csatában hősi halált halt.
Huszonhat éves volt, amikor elesett, műve a világtörténelem és a világirodalom legbecsesebbje, ezzel és hősi áldozatával vált örökre halhatatlanná minden magyar számára - hangoztatta.
Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a Himnusz befejezésének, valamint Petőfi Sándor és Madách Imre születésének kétszázadik évfordulója mellett a kaposváriak arra emlékeznek, hogy a somogyi megyeszékhely 150 évvel ezelőtt kapta meg a "rendezett tanácsú" városi rangot, s nyerte el önrendelkezését.
A politikus szavai szerint Kaposvár igazi katonaváros, büszke hagyományaira, katonai hagyományaira, azokat őrzi és ápolja.
"Katonáinkkal együtt Kaposvár polgárai a haza védelmében mindig állnak rendelkezésre" - hangoztatta a településvezető.
Az esemény zárásaként az ünneplők koszorúkat, virágokat helyeztek el Petőfi Sándor szobránál.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kaposvári látogatásának részeként ellátogatott a Pannon Lovasakadémiára, ahol részt vett a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár doni megemlékezésén.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
