Hírek
2018. Október 10. 17:03, szerda |
Belföld
Forrás: Sárközy Júlia az MTI tudósítója jelenti:
Ferenc pápa Magyarországon tanuló, üldözött keresztény fiatalokkal találkozott a Vatikánban
Magyarországon tanuló, üldözött keresztény fiatalokkal találkozott szerdán a Vatikánban Ferenc pápa.
Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára az MTI-nek elmondta: az egyházfő méltatta a magyar kormánynak a világban üldözött keresztények megsegítését célzó programját. Azbej Tristan elmondta, a Szent Péter téren tartott szerdai általános kihallgatáson lehetősége volt bemutatni az egyházfőnek húszat azon ösztöndíjasok közül, akik a program keretében tanulnak Magyarországon. Az államtitkár beszámolt a pápának a magyar kormánynak az üldözött keresztény közösségek megsegítéséért végzett munkájáról.
Ferenc pápa "azt mondta, nagyon mélyen megérinti az, amit a magyar kormány tesz, elismerését és örömét fejezte ki, hogy ilyen bátor fiatalokkal találkozhat" - hangsúlyozta Azbej Tristan. Hozzátette: a fiatalok azért tanulnak Magyarországon, hogy felvértezzék magukat európai szintű tudással, s utána visszatérjenek a Közel-Keletre és Afrikába, hogy közösségeik újjáépítésében segítsenek.
Azbej Tristan elmondta: a magyar kormány ösztöndíjprogramja, amely szerves része a Hungary Helps magyarországi humanitárius programnak, a második évéhez érkezett, és csaknem kétszáz fiatalnak ad lehetőséget Magyarországon tanulni.
Az államtitkár megjegyezte, a Vatikánban a fiatalokról zajló püspöki szinódus is alkalmat nyújt a figyelemfelhívásra, hogy a keresztélység a legüldözöttebb vallás a világon. "Magyarország példaként tudja felmutatni kormánya valóban úttörő programját a világban üldözött keresztények megsegítésére" - jelentette ki Azbej Tristan.
Ferenc pápa Irakból, Libanonból, Pakisztánból, Nigériából, Egyiptomból érkezett és Magyarországon tanuló fiatal keresztényekkel találkozott. A pápa körbevette magát a fiatalokkal és kezébe fogta a magyar zászlót, így készített velük közös fotót a Szent Péter bazilika előtt.
Az öt fiatal nő és tizenöt fiatalember kedd este a Vatikán tőszomszédságában megnyitott Kereszt-tűzben, keresztényüldözés a Közel-Keleten című magyar kiállításon is részt vett röviden beszámolva személyes életútjukról és közösségük sorsáról. Egy iraki keresztény fiatalember azt mondta: "ott, ahol egykor sok város volt, már csak egy maradt, és a korábbi sok templomból is már csak egy áll". Felszólalt III. József Ignác antióchiai szír pátriárka is kijelentve, hogy a fiatalok Magyarországon új otthonra, keresztény vendégszeretetre és reményre találtak.
A Rómában zajló kétnapos magyar programsorozat keretében szerda este levetítik az Övék a mennyek országa című magyar dokumentumfilmet a közel-keleti keresztény közösségekről.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 07:34, hétfő | Belföld
Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
