Hírek
2013. Január 14. 21:41, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Eurovíziós Dalfesztivál - Bemutatták a magyar elődöntő résztvevőit
Bemutatták A Dal című produkció harminc elődöntős dalának énekeseit hétfő este Budapesten; az Eurovíziós Dalfesztivál előválogató show-ja február 2-tól lesz látható az M1-en. A műsorba bejutott énekesek között van Gáspár Laci, Keresztes Ildikó, Polyák Lilla, Radics Gigi és Vastag Tamás.
Gundel Takács Gábor és Buda Márton, akik Novodomszky Évával fogják vezetni a show adásait, a hétfői nyitóbulin emlékeztettek: a műsor előválogatójára idén 244 dal nevezett, ebből az elődöntőbe 30-at választott be a szakmai zsűri. Ez is bizonyítja a kezdeményezés sikerét, hiszen az idei indulók száma ötödével haladta meg a tavalyiakét - mutattak rá.
Az M1-en egy hónapon át látható élő show-műsorokban 30 dal vetélkedik majd. A Dal zsűrijét idén Rúzsa Magdi énekes, Rakonczai Viktor zeneszerző, Walkó Csaba, az Eurovíziós Dalfesztiválon tavaly Magyarországot képviselő Compact Disco énekese, Rákay Philip, az M1-M2 intendánsa, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető alkotja.
Rúzsa Magdi elmondta: nagy élményt jelent számára, hogy benne lehet a zsűriben, és közreműködhet annak a dalnak a kiválasztásában, amely Magyarországot képviseli majd a fesztiválon. Rakonczai Viktor arról beszélt, hogy elsősorban a dalok között szeretnének különbséget tenni, ami azért lesz nehéz, mert a legtöbb számnak ismert előadója van. Walkó Csaba, a Compact Disco frontembere igen színvonalasnak ítélte az idei mezőnyt, saját élményeit felidézve pedig elárulta: a tavalyi fesztiválszereplés óta már több külföldi helyszínen is felléptek.
Bekerült az elődöntőbe mások mellett Gáspár Laci, aki A szeretet él című dalt Plastikheaddel együtt adja elő (szerzők: Gáspár László, Tóth Z. és Orbán Tamás), Baricz Gergő (Húz, saját szerzemény), Keresztes Ildikó (Nem akarok többé játszani, írta: Köteles Leander), a United (Tegnap még más voltál, szerzők: Romhányi Áron, Pély Barna és Mits Gergő), Radics Gigi (Úgy fáj, Huba Kelemen, Jack D. Elliot és Jánosi szerzeménye), valamint Janicsák Veca is, utóbbi szintén saját szerzeménnyel, az Új generáció című dallal.
Mellettük A Dal elődöntőinek nézői Puskás Petit, Rácz Gergőt, Völgyesi Gabit, Palcsó Tamást, Szabó Ádámot, Vastag Tamást, a Mrs. Columbót, a ByeAlexet, Éliás Gyulát, Kállay Saunders Andrást, Mohamed Fatimát, a Backgroundot, Fehér Zoltánt, Gyurcsík Tibort, Ramit, a Flash Travelt, Agárdi Szilvit és Pál Dénest, Burai Krisztiánt, Brasch Bencét, Bogit, Polyák Lillát, Hoffman Mónikát, Odettet, valamint Cserpes Laurát hallhatják.
A Dal tavalyi három műsorával szemben idén hat adás során dől el, melyik előadó utazhat a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválra. Február 2-án, 9-én és 16-án tíz-tíz dal hangzik el a három elődöntőben a televíziós show-műsor keretein belül, ezt követően lesz a két középdöntő, ahonnan összesen nyolc dal jut a március 2-i döntőbe. Itt a zsűri négy számot választ ki, ezek közül a tévénézők szavazhatnak, melyik dal és előadó képviselje Magyarországot a svédországi Malmőben május 14. és 18. között.

Rakonczai Viktor zeneszerző, Rúzsa Magdi énekes és Walkó Csaba, a Compact Disco együttes énekese (b-j), a zsűri három tagja a Dal című produkció nyitóbuliján. MTI Fotó: Kovács Anikó
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
