Hírek
2017. Január 24. 04:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Elindult a méhnyakrák-megelőzési hét

Elindult a méhnyakrák-megelőzési hét, amelynek keretében a betegség veszélyeiről, az éves szűrővizsgálatok és a védőoltás fontosságáráról szóló programokat rendeznek szombatig.
Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta, mintegy hetven település csatlakozott a programsorozathoz, Budapesten a Mályvavirág Alapítvány olyan fotókiállítást szervezett, amely a méhnyakrákban szenvedő nők különböző érzelmi fázisait mutatja be.
Kiemelte, hogy Magyarországon évente ötszáz nő veszti életét ebben a ráktípusban, pedig ha időben felfedezik a betegséget, akkor teljes mértékben gyógyítható. A 12-13 éveseknél már kötelezően ajánlott a HPV elleni védőoltás, az átoltottság 80 százalékos.
Elmondta még, hogy a szűrőprogramokon a részvételi arány nem minden helyen éri el az 50 százalékot, ezért is fontos a szűrésre való felhívás. Hozzátette: korábban tabuként tekintettek a témára a nők, de az utóbbi időben egyre nyíltabban kezelik az ügyet, ebben kiemelten fontos szerepe van a civil szervezeteknek is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 04. 09:13, szombat | Belföld
Mohács 500 - Megkezdődik a mohácsi belváros és a nemzeti emlékhely megújítása
2025. Október 04. 09:11, szombat | Belföld
Orbán Viktor: az európai háborús stratégia egy délibáb
Az európai háborús stratégia tévedésen alapul, egy délibáb, össze fog omlani, súlyos következményei lesznek - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. Október 04. 09:10, szombat | Belföld
Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen
A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve
2025. Október 03. 07:01, péntek | Belföld
Energiaügyi államtitkár: 20 százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására
Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.