Hírek
2014. Augusztus 09. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Elhullhatnak a hazai lízingcégek
Az őszre várható devizahiteles jogszabály várhatóan alaposan felforgatja majd a lízingpiacot, mivel az előrevetített költségektől jó eséllyel nagy számban fognak, elsősorban kicsi, hazai vállalkozások bedőlni. Az iparág jelenleg 100 milliárdos veszteségre számít. A lízingcégek 300 ezer devizahiteles szerződést kezelnek - írja a Napi Gazdaság.
A lízingszövetség korábban közleményben fejezte ki, hogy nem tartja tisztességtelennek az eddig megkötött devizaszerződéseket. A tagvállalatainknak kötelességük a betétesek érdekeit és értékeit védeni, ezért vélhetően sok vállalat fog bíróságra menni – mondta Lévai Gábor, a szervezet főtitkára.
Korábban 100 milliárdosra becsülték azt a veszteséget, amit a lízingcégek várhatóan elszenvednek a devizaszerződések jogszabályi rendezésével. A jegybank által megjelentetett árfolyamrés számítási képlet alapján eddig nem változtattak az előrejelzéseken, Lévai szerint ez elsősorban akkor történhet meg, ha már látszik az ügyfelekkel való elszámolás pontos szabályozása.
Az a tervezet, amibe eddig nem nyílt lehetőségük a lízingcégeknek beleszólniuk. „Többször jeleztük, hogy nagyon szívesen járulnánk hozzá az őszi devizahiteles elszámolás pontos kialakításához. Eddig semmilyen reakció nem érkezett a kormány részéről.”
A lízingszövetség egyik fő érve, hogy a lízingszolgáltatás jellegéből adódóan a vállalatoknak nem is volt lehetőségük jegybanki középárfolyamon devizához jutni, így esetükben az árfolyamrés alkalmazása valós költség, tehát nem tisztességtelen annak megfizettetése.
A szövetség tagjai a nyilvántartás szerint 300 ezer deviza alapú lakossági szerződést kezelnek, a vállalatok körülbelül fele-fele arányban hazai és nemzetközi hátterűek. Lévai szerint a devizahiteles ügyek rendezése miatt várhatóan a kicsi, hazai, magánkézben lévő cégek fognak bedőlni nagyobb számban. A nagyvállalatok esetében a tulajdonos még képes lehet a veszteségeket finanszírozni, de ez a kis cégeknél nem opció.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 20. 06:00, hétfő | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság hajói
2024. Május 19. 17:32, vasárnap | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: továbbra is keresik az eltűnteket
Továbbra is keresik a szombat éjjeli dunai hajóbalesetben eltűnteket, a Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszon
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.