Hírek
2017. November 26. 13:25, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Egyre több mézet eszünk, de még nem eleget
Bár több mint kétszeresére – évente fejenként 70 dekagrammra – emelkedett az elmúlt években Magyarországon a mézfogyasztás, még mindig lényegesen elmarad az 1,7 kilogrammos európai uniós átlagtól
- mondta a földművelésügyi miniszter a minap a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszagyendán, az Európai Mézes Reggeli program idei központi rendezvényén.
Fazekas Sándor a helyi általános iskolában kiemelte: a program célja felhívni a figyelmet a magyar méz fontosságára, valamint az egészséges életmódra. Hozzátette: idén negyedik alkalommal 600 - a tavalyinál 20 százalékkal több -iskolában rendezik meg a programot. Több mint százezer gyermek ismerkedik ezen a napon a méhészettel, jelentőségével és kóstolhat mézet, valamint mézből készült édességeket – tájékoztatott, egyben köszönetet mondott Villás Nóra és Pap Norbert helyi méhészeknek, akik több kilogramm mézet ajánlottak fel a pénteki programhoz.
Magyarországon mintegy 20 ezer család számára jelent megélhetést a méhészet. Az Alföldön, a Közép-Tisza vidékén, Tiszagyendán is sokan foglalkoznak méhészettel – mondta. Magyarország az Európai Unió egyik legjelentősebb méztermelő állama, a kiváló minőséget bizonyítja egyebek mellett, hogy a magyar méz sűrűsége a világon Görögország után a második legnagyobb – számolt be. A magyar akácméz hungarikum és a magyar mézek, mézkészítmények eljutnak Japánba és az Amerikai Egyesült Államokba is – fűzte hozzá. A miniszter a mézet igazi biotermének nevezte, amelyben rengeteg vitamin és ásványi anyag található.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
