Városlista
2025. augusztus 24, vasárnap - Bertalan

Hírek

2012. Szeptember 27. 12:33, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Az anya agyában bukkanhat fel fia DNS-e

Az anya agyában bukkanhat fel fia DNS-e

Egy anya fejében akár élete végéig ott lehet a fia, legalábbis erre utal amerikai kutatók megállapítása, amely szerint a magzatból származó sejtek elvándorolhatnak egészen az anya agyáig, ahol évekkel később is kimutathatók.

A visszamaradó magzati sejtek szerepe ellentmondásos, vélhetően előnnyel és hátránnyal egyaránt járhat jelenlétük - derül ki a PLoS ONE című, nyílt hozzáférésű tudományos portálon közzétett tanulmányból.
Ismert jelenség az úgynevezett mikrokimérizmus, amikor az anya és a magzat sejteket cserél egymás közt, majd a sejtek évekig túlélnek a másik testben is. Egereknél már kimutatták, hogy akár az anya agyába is bejuthatnak az utód sejtjei, arra azonban most először találtak bizonyítékot amerikai kutatók, hogy ez lehetséges az ember esetében is.
A seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ munkatársai 59 nő agyát elemezték, akik 32 és 101 éves koruk között haltak meg. Az Y-kromoszómára jellemző genetikai jegyeket kerestek, mert az ilyeneket hordozó sejtek a nők fiaitól származhattak. Összesen 37 nő agyának több területén bukkantak rá az Y-kromoszóma nyomaira. A legidősebb nő, akinél megtalálták a - feltételezés szerint - fiától származó sejteket, 94 éves volt, tehát a hatás igen hosszú ideig fennmaradhat. A mikrokimérizmus anya és lánya között is előfordulhat, ezt azonban a rendelkezésre álló genetikai módszerekkel nem tudták volna kimutatni, ezért kutakodtak az Y-kromoszóma után.
Az agy-vér gátként ismert védelmi rendszer a vérben keringő gyógyszerek és kórokozók közül sokat távol tart az agytól, megakadályozza bejutásukat. A várandósság azonban abban is más állapotot jelent, hogy ekkor a szokásosnál átjárhatóbbá válik az agy-vér gát, ami megmagyarázhatja, hogy miként jutnak be a magzat sejtjei az anya agyába.
William Chan kutatásvezető és csoportja szerint jelenleg nem tudnak választ adni arra, hogy az agyi mikrokimérizmus előnnyel vagy hátránnyal jár-e. A tanulmányba bevontak száma túl kicsi volt ahhoz, hogy statisztikai következtetéseket vonhassanak le belőle, noha gyakoribb volt az Alzheimer-kór azoknál a nőknél, akik agyában nem találtak Y-kromoszómát tartalmazó sejteket.
Korábbi kutatások azt sugallták, hogy a magzati sejtek jelenléte csökkentheti a mellrák kockázatát, de növelheti a vastagbélrák és egyes autoimmun betegségek rizikóját - idézte a tanulmányt a LiveScience című ismeretterjesztő portál.
(http://news.yahoo.com/sons-dna-shows-moms-brain-210624044.html)

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld

Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.

Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.

2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld

Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül

A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei

2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld

Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása

Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.

2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld

Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten

Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.