Hírek
2016. December 12. 07:34, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Az államfő által visszaküldött törvényekről szavaz a parlament
Az Országgyűlés ma kezdődő, várhatóan idei utolsó ülésének első napján újra szavazhat arról a három korábban már elfogadott előterjesztésről, amelyeket a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a parlamentnek
Az előzetes napirendi javaslat alapján az ülés a megszokottnál korábban, délelőtt 10 óra 30 perckor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal, majd az államfő által a közelmúltban megfontolásra visszaküldött három javaslat újratárgyalása következik.
A képviselők az azonnali kérdések és válaszok órája után határozathozatalokkal folytathatják munkájukat, amelynek elején újra szavazhatnak az Áder János által kifogásolt indítványokról. A parlament lényegében változtatás nélkül szavaz arról az előterjesztésről, amelyről az államfő még októberben úgy foglalt állást, hogy az ellehetetleníti a szélerőművek építését, a fővárosi Erzsébet tér egyes további részeinek állami tulajdonba kerülése esetében a határidők módosulhatnak, míg a gyógyszerforgalmazási törvény esetében a köztársasági elnök fenntartásai nyomán az eredetileg elfogadottnál szűkebb jogköröket kapnak a hatóságok a gyógyszertárak házkutatására.
Ekkor dönthetnek további nyolc javaslatról is, köztük például arról a kormánypárti előterjesztésről, amely ismét lehetővé tenné a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnak (MEKH), hogy rendeletben határozza meg a lakossági energia hatósági árait.
Elfogadhatják még a kormány versenyképességi adócsomagját is. A nemzetgazdasági tárca többéves adócsökkentési programját tartalmazó javaslata a vállalkozói világ minden szegmensében adócsökkentést kíván végrehajtani, így egyebek mellett a jelenlegi 10, illetve 19 százalékról jövőre egységesen 9 százalékra csökkenti a társasági adó mértékét.
Az első ülésnap ezt követően interpellációkkal és kérdésekkel érhet véget.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek
2026. Június 11. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: Sulyok Tamás nem állt ki a bántalmazott gyerekek vagy az üldözött civilek mellett
Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik
