Városlista
2023. szeptember 24, vasárnap - Gellért

Hírek

2022. Július 27. 11:29, szerda | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

Az 5. ezüst!

Az 5. ezüst!

Úgy látszik idénre ezt dobta a sors a Vince Ferenc-Németh Gergely párosnak, akik bármilyen felületen, bármilyen indulók között, bárhogy is sikerüljön az első gyors, minden versenyt a második helyen fejeztek be.

Ha ezzel megnyerjük a bajnokságot, legyen, de azért már mindenki szeretné a csapatból egyszer legyőzni a világbajnok párost!

„Ha valaki azt mondja nekem az év elején, hogy idén öt futamból ötször leszek második, köztük az általam nem igen kedvelt murván is, azonnal aláírtam volna. Főleg úgy, ahogy az elmúlt hétvégén odaértünk a dobogóra. Amikor a harmadik szakaszon is defektet kaptunk, azt hittem, itt a vége. Aztán egyszer csak elkezdett működni minden, de a napot olyan hátul zártam majd egy perces hátrányban, hogy esélyt sem láttam arra, hogy egyáltalán pontot szerzek majd. Ilyen hátulról még sosem sikerült felzárkóznom az elejére, rengeteg pontot sikerült megmentenem. Az utolsó szakaszon Ollé Sasa balesete miatt lassítanom kellett, ám ennek ellenére sikerült megnyernem a power stage-t. Egy pont a hátrányom, azaz igencsak éles lesz a bajnoki csata, amit nem titkolva nagyon szeretnék megnyerni” - jelentette ki Vincze Ferenc.

Várkonyi Szabolcs csapatvezető:
Örültünk minden eddigi ezüstnek, de ez volt a legnagyszerűbb versenyzése idén Ferikének szerintem. Egyfelöl murván keveset megy, másfelöl defekttel kezdeni ilyen erős mezőnyben, sokaknak elment volna a motivációja. De Ferike nem adta fel és annak ellenére, hogy szinte csak a 2. nap utolsó körében választott jól gumit, nagyszerű tempót autózva, több szakaszt is nyerve feljött a második pozícióba, megnyerve a nagyon fontos Power Stage-t, amivel most nem hivatalosan 0,9 ponttal van elmaradva a bajnokságot vezető Ostbergtől. Nagyon kemény lesz a hátralévő minimum két verseny, reméljük meg lesz az első győzelem is idén, ami mindenképpen kelleni fog a bajnokság megnyeréshez. Partnereinknek köszönjük a támogatást!

A V&Cs Racing együttműködő partnerei:
Sun&Fun Holidays , Generalkommandó, Hetech Trend Kft, LD Trans Logisztika Kft., Autóflex Kft, Multiprogres B.R. Kft, Sütödetech Kft, Airvent Zrt, ZFW Hortiservice Kft, Villumen Kft, Aqua-Start Kft, DATA-M, Last Call Travel, Kapacitás kft.

Fotó: MGR Images

Címkék: autósport

Ezek érdekelhetnek még

2023. Szeptember 24. 11:12, vasárnap | Sport

Japán Nagydíj - Verstappen nyert, világbajnok a Red Bull

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon, ezzel az osztrák istálló megvédte vb-címét a konstruktőrök között.

2023. Szeptember 22. 06:00, péntek | Sport

Konferencia-liga - Hazai győzelemmel rajtolt a Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 3-1-es hazai győzelemmel rajtolt a szerb Cukaricki ellen a labdarúgó Konferencia-liga csütörtöki nyitófordulójában.

2023. Szeptember 21. 07:54, csütörtök | Sport

Bajnokok Ligája - Lőw Zsolt irányításával nyert gólgazdag meccsen a Bayern München

A Bayern München 4-3-ra legyőzte a vendég Manchester Unitedot szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

2023. Szeptember 21. 06:00, csütörtök | Sport

Konferencia-liga - Pozsonyban mutatkozik be a Klaksvík

A Bajnokok Ligája-selejtezőjében a Ferencvárost meglepetésre búcsúztató feröeri Klaksvík Pozsonyban, a Slovan Bratislava vendégeként mutatkozik be európai kupasorozat főtábláján