Hírek
2011. November 28. 07:32, hétfő |
Belföld
Forrás: STOP/MTI
A nő, aki fél évszázadon át uralta a világot
Gyönyörű kiállítású fotóalbum jelent meg Barbra Streisandról; az eredetileg két éve.
Londonban kiadott kötet magyar változata számos ritka és korábban nem publikált felvételen keresztül mutatja be minden idők egyik legsikeresebb amerikai színész- és énekesnője pályafutását.
A ShowTime Budapest által kiadott albumban Nick Yapp válogatott a Barbra Streisandot ábrázoló legszebb fényképekből és írt ezek alapján rövid, a sztár talán legfontosabb pillanataihoz kapcsolódó ismertetőket.
Barbra Streisand a hatvanas évek elején robbant be a köztudatba. A lemezstúdióban, a színpadon, a filmvásznon és rendezőként végzett munkájával valamennyi komoly szakmai elismerést elnyerte. Ahogy a kiadó fogalmaz, mintegy fél évszázadon át uralta a világot, a világ pedig imádta őt.
Az album nyomon követi a most 69 éves Streisand pályáját. Szerepelnek képek és hozzá kapcsolódó szövegek első Broadway-szerepeiből, azonnal sikeres, 1963-ban megjelent debütalbumának időszakából és persze filmpályafutása valamennyi fontosabb alakításából a Funny Girltől (ezért 1969-ben rögtön megkapta a legjobb női alakítás Oscarját) a Hello, Dolly!-n, a Mi van, doki?-n, a Csillag születiken és az Ilyenek voltunkon keresztül a Funny Ladyig. Természetesen mozgalmas szerelmi élete (Elliott Gould, Ryan O'Neil, Kris Kristofferson, Andre Agassi, Pierre Trudeau) is része az albumnak, akárcsak a politika, amely - gondoljunk Bill Clinton exelnökre - olykor össze is kapcsolódott életében a szerelemmel.
A kétszeres Oscar-díjas színésznő (megkapta a francia Becsületrendet is) énekesként eddig nyolc Grammy-díjat gyűjtött be és összesen 50 arany, 30 platina és 13 multi-platina albummal büszkélkedhet.
Az amerikai szerző, Nick Yapp eddig harmincöt könyvet írt különbözőbb témákban a költészettől a jogig. Sok éven át tanított, mielőtt íróként és rádiós szerkesztőként kezdett dolgozni. Több mint ötven tévéműsor és több mint száz rádióműsor forgatókönyvét jegyzi, emellett számos novellát és úti beszámolót írt a New York Timesnak.
Barbra Streisand What Matters Most című legújabb lemeze idén augusztusban jelent meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
