Hírek
2012. Február 01. 10:47, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A kormány már a Malév leállására készül
Kedd este hat órakor lépett hatályba az a kormányrendelet, amely felkészül a MALÉV esetleges csődjére.
Két milliárd forintos keretet különített el a kabinet arra az esetre, ha a nemzeti légitársaság fizetésképtelenné válna.
Eszerint a kártalanítás és segítségnyújtás azon utasok számára biztosítható, akik érvényes menetjegyüket a MALÉV menetrend szerinti járatainak leállását megelőzően vásárolták meg, és jegyük a légitársaság üzemelése beszüntetésének napján, valamint azt követően 3 naptári napon belül biztosít jogot az utazásra; vagy, akik a MALÉV Zrt. menetrend szerinti járatának leállása napján vagy azt megelőzően a célállomásra már elutaztak, és a visszafelé útra 2012. február 29-ig érvényes MALÉV menetjeggyel rendelkeznek. Az esetleges kárigényeket március 31-ig lehet érvényesíteni.
Kedden még a Malév igazgatósági elnöke azt mondta, hogy szerinte a kormány elkötelezett egy nemzeti légitársaság mellett, amelyet a cég stratégiailag kiemeltté minősítése is bizonyít. Berényi János a minősítést olyan védernyőnek nevezte, amely alatt a társaság működni tud, vinni tudja az utasokat menetrend szerint, és mint mondta, reméli, hogy ez így is marad. Hozzátette, hogy ilyen csődvédelem alatt álló légitársaságra máshol is van példa. A Malév igazgatósági elnöke elismerte, hogy állami forrásra nem számíthat a légitársaság, de egyéni befektetőre igen. Állítólag több potenciális befektetővel folynak tárgyalások. Egyelőre viszont a közelmúltban lezárult uniós vizsgálat eredményeképp viszont az állam nem hogy nem adhat újabb tőkeinjenkciót, de a korábban adott 100 milliárd forint körüli összeget is vissza kell fizettetnie.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
