Hírek
2017. Február 03. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: mti
A Furmint éve lett 2017
A Furmint évének nyilvánította 2017-et a kormányzat, azzal a céllal, hogy felhívja a nemzetközi és a hazai piac, illetve a fogyasztók figyelmét az egyik legfontosabb őshonos magyar szőlőfajtára.
A furmint olyan helyi szőlőfajta, amely méltó arra, hogy a magyar borágazatot képviselje a nemzetközi és a hazai piacon egyaránt - mondta Budapesten, a Furmint Február programsorozat csütörtöki nyitórendezvényén a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borágazati ügyekért felelős miniszteri biztosa.
Kiss Eliza hozzátette, azért éppen a furmintra esett a választás, mert Tokaj már a nemzetközi piacon is sikeres brand, és ott a furmint a vezető fajta.
Mint az MTI-nek elmondta, Magyarországon jelenleg 3951 hektáron terem furmint, ebből 3800 hektáron Tokaj-Hegyalján, de a fajta szinte mindegyik magyar borvidéken megtalálható már.
Kiss Eliza hangsúlyozta, hogy a kormányzat a többi helyi szőlőfajtáról sem feledkezik meg, a hazai és a nemzetközi piacon azonban a fehérborok vannak túlsúlyban.
Magyarországon mintegy 2,7 millió hektoliter bor termett 2016-ban, és 75-80 milliárd forint értékben érékesítettek magyar bort a hazai és a nemzetközi piacokon - közölte Kiss Eliza.
Magyar Enikő, a Wines of Excellence nemzetközi borpromóciós program projektigazgatója hozzátette: a 2017 - Year of Furmint kampányt szerdán indították el az észak-amerikai piacon, ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott a magyar kormány is. Beszámolója szerint azonban már a kampány indulása előtt, 2016 ősze óta 50 ezer palack mádi furmintot sikerült értékesíteni.
Balla Attila, a Vinum Tokaj International importőr, márka- és piacépítő cég elnöke hozzátette: három éven át a Magyar Turisztikai Ügynökséggel és az agrártárcával együttműködésben népszerűsítik a magyar borokat, kiemelten pedig a furmintot az Egyesült Államokban és Kanadában.
A helyi kizárólagos forgalmazó szerint évi 36 millió palack száraz furmintra lenne igény az észak-amerikai piacon, ennek Magyarország jelenleg 10 százalékát, három év múlva mintegy 30 százalékát képes teljesíteni - mondta Balla Attila.
Hozzátette, hogy a The Somm Journal amerikai szakmai magazin legfrissebb száma is címlapján nyilvánította a furmint évének az idei esztendőt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 10:00, péntek | Belföld
Feljelentést tesz az Eximbank ügyletei miatt a gazdasági minisztérium
Az Eximbank tevékenységét érintő négy ügyben tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, az ügyletek értéke összesen meghaladja 1000 milliárd forintot
2026. Július 24. 07:13, péntek | Belföld
Forsthoffer Ágnes az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes megbeszélést Sulyok Tamással
Az elnöki feladatok folytatásáról tartott személyes találkozót Sulyok Tamás volt köztársasági elnökkel a Sándor-palotában Forsthoffer Ágnes - közölte az ideiglenes államfő a Facebook-oldalán csütörtök este.
2026. Július 24. 07:12, péntek | Belföld
Felvételi 2026 - Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
